Steven's music

A rabszolgasorstól a felszabadításig, avagy a blues diadala

2019. április 15. - Stevens

A blues arról szól, hogy elveszítesz valakit, akit szerettél, és nincs elég pénzed, hogy leidd magad.

Henry Rollins

Kezdete

Ez a szomorú hangvételű műfaj az afroamerikai kultúrából ered, abból a korból, amikor még természetesnek számított a rabszolgaság jelenléte. Ennek elemei kölcsönhatásba léptek az Észak-Amerikában élők zenéjével. A rabszolgatartás idején eszközként tekintettek az afrikai származású rabszolgákra, akiknek élete kizárólag munkából állt. Annak érdekében, hogy közelebb kerüljenek uraikhoz és azok kultúrájához, gyakorolni kezdték a keresztény vallást.  Dalaik elsősorban munkadalokból álltak, melyek kurjantásokból és kiáltásokból tevődtek össze.

A rabszolgafelszabadítás után ugyan fellélegezhettek, élvezhették a magánéletet, de a jólétet ekkor sem tapasztalták meg. Ekkoriban inkább tanyákon vagy vándorolva dolgoztak, ami ugyancsak hatással volt a korai bluesra, esetleg a déli területeken vásároltak vagy béreltek farmokat, és családjukkal együtt ott végeztek kemény fizikai munkát, miközben énekeltek. Ebben a helyzetben, amikor is rengeteg egykori rabszolga együtt dolgozott, egy újfajta magányosságot tapasztaltak meg, miközben átvették a fehér ember nyolc vagy tizenhat ütemből álló dalait. Innentől kezdve dalaikat már elsősorban nem a munka ihlette, hanem életük, vágyaik és küszködéseik.

A műfaj sajátosságai

  • Legfőbb forrása az afroamerikai folklór
  • Egy blues dal 12 ütemű, és tetszőleges számú versszakból tevődik össze
  • Egy versszak 3 négyütemű sorból áll
  • Versszakaiban olyan rímpárok vannak, amelyben megismétlődik az első sor (AAB)
  • Versformája jambikus pentameter

 

A blues Magyarországon

Hazánkban ezt a zenei stílust először az 1940-es években hallhatták az emberek a Magyar Rádióban. Első magyar képviselője a Hobo Blues Band alapító tagja, Földes László, a blues önálló hazai műfajjá válását az együttes megjelenésétől számítják. Az ismertebb magyar blues zenészek közé tartozik - Földes László mellett - Radics Béla, Takáts Tamás, Berki Tamás és Deák „Bill” Gyula.

 

Mivel Földes László „Hobo” honosította meg hazánkban a bluest, íme öt érdekesség a zenészről és zenekaráról:

1. Első dalszövegét Lakájdal címen írta 1968-ban, mely műve sokakat sértett, emiatt feljelentést tettek ellene az ELTE-n, így abbahagyta tanulmányait

2. Az énekes-dalszerző 2011-ben Kossuth-díjat kapott

3. Első együttese nem lett sikeres, csupán négy fellépést éltek meg

4. A Hobo Blues Band egy kocsmában alakult meg, amely hobbizenekarként indult

5. A banda nem csak lemezeket, hanem szólólemezeket is kiadott az évek során, melyeken versek hallhatóak

 

 

Blues stílusok:

Chicago Blues

  • Chicago Blues
  • Modern Electric Chicago Blues

Country Blues

  • Acoustic Blues
  • Modern Acoustic Blues
  • Classic Female Blues
  • Acoustic Memphis Blues
  • Acoustic Chicago Blues
  • Acoustic New Orleans Blues
  • Acoustic Texas Blues
  • Blues Gospel
  • Acoustic Louisiana Blues
  • Country Blues
  • Vaudeville Blues
  • Prewar Country Blues
  • Delta Blues
  • Folk-Blues
  • Early American Blues
  • Memphis Blues
  • Blues Revival
  • Dirty Blues
  • Work Songs
  • Prewar Blues
  • Spirituals
  • Prewar Gospel Blues
  • Songster

Delta Blues

  • Finger-Picked Guitar

East Coast Blues

  • Jump Blues
  • Piedmont Blues
  • East Coast Blues
  • New York Blues

Harmonica Blues

  • Electric Harmonica Blues
  • Harmonica Blues

Louisiana Blues

  • Louisiana Blues

Modern Electric Blues

  • Modern Electric Blues
  • Blues-Rock
  • Modern Electric Chicago Blues
  • Modern Delta Blues
  • Contemporary Blues
  • Modern Electric Texas Blues

 Texas Blues

  • Electric Texas Blues
  • Texas Blues

Electric Blues

  • Early R&B
  • Soul-Blues
  • Electric Chicago Blues
  • Electric Blues
  • Electric Texas Blues
  • Electric Country Blues
  • Electric Delta Blues
  • Electric Memphis Blues
  • Electric Harmonica Blues
  • Urban Blues
  • New Orleans Blues
  • Swamp Blues
  • Juke Joint Blues
  • Detroit Blues
  • Slide Guitar Blues

Jump Blues/Piano Blues

  • Early R&B
  • Piano Blues
  • West Coast Blues
  • Jazz Blues
  • Louis Blues

 


 

Tovább dübörög a rock!

Alternatív rock

Az alternatív rock története

 

"A rock az a dolog, ami mindenkiben benne él, csak meg kell találni magunkban!" /Chester Bennington/

 

Ezen a héten tovább dübörög a rock téma a Steven’s-nél, viszont most egyik műfajára, az alternatív rockra fogunk összpontosítani. Kicsit jobban bele ássuk magunkat a stílus kialakulásában.

 

Mi is a sztori?

 

Maga a műfaj több irányzatban is fellelhető. Találkozhatunk alternatív rockkal, de poppal, countryval, metallal is például. Az alternatív rock születése a 80-as évekre tehető, ugyanakkor a 90-es években lett jobban elterjedve csupán. Ez a műfaj is több előzmény műfajból tevődött össze, melyek közt a grunge, Britpop, indie és rock az említendő műfajok. Ezen műfajok legfontosabb kapcsolata a punk rock stílusára való építkezés, és ez a műfaj is alapozta meg ezek előtt az utat még a 70-es években. További kapcsolat a punk rock műfaja felé, hogy az ebből a műfajból született undergrand stílust képviselő rockegyütteseit alternatív rock műfajába sorolták a 80-as évek folyamán.

 wewillrockyoublack.png

Műfajmeghatározás változásai

 

Mint fentebb olvashattátok, az alternatív rock a 90-es évektől lett erősebben a köztudat része. Ehhez kapcsolván a pontos, ma is használt elnevezése is az 1990-es években született meg. AZ USA-ban például a „collage rock” meghatározást aggatták a stílusra, míg a britek az „indie” kifejezést használták. Stílusként való használata pedig 1985-től jegyezhető fel, ekkor ugyanis már alműfajokra való utalásként is használatos volt ahelyett, hogy arra utalt volna, miszerint az előadók független lemezkiadóknál adatták ki zenei műveiket. Mindez a 90-es években változott meg, amikor az indie rock kifejezés a független kiadókkal való munkát jelentette, és elszakadt az „indie rock” az alternatív rock meghatározástól.

 

Pénz és siker

 

nirvana_1.jpg

(Nirvana)

Kezdetekben a stílus megszemélyesítő együtteseket csupán kisebb, független lemezkiadók vették szárnyaik alá, keveseknek adatott meg a nagy hírnév és bevétel lehetősége. Nagyobb, nevesebb rádiókban sem volt fellelhető a stílus, csupán iskolai rádiókban játszották az alternatív rock stílusú számokat. A műfaj áttörését leginkább a Nirvana 1991-es Nevermind albuma sikerével teszik egyenlővé. A rockzenébe visszatért az egyszerűség, az emberiség, természetesség. A gunge- és a Britpop-mozgalom által pedig a ma is használatos megnevezésével az alternatív rock a köztudatba robbant és megannyi együttessel robogott a siker felé. Ennek tudatában pedig kijelenthetjük, hogy a mainstream kultúra pénz orientáltá válása alakította sikeres műfajjá. Mint a legtöbb zenekar esetében, úgy az alternatív rock együttesei is kisebb klubokban, bárokban léptek fel és küzdötték magukat előrébb az ismertségbe és sikerre vágyásukkal, amiben pedig a kisebb lemezkiadók segítségeiben tudtak még reménykedni a 80-as években.

Zenei stílusjegyek

 

Az alternatív rockdalok általában nem köntörfalaznak, nem tartalmaznak egymásra épülő sablonokat elcsépelt képeket festve. A stílus dalaiban szomorkásabb témákat dolgoznak, mint a rockzenében népszerű társadalmi feszültségek. Káros szenvedélyekről, levertségről, környezetvédelemről, lázadásról és elnyomásról is gyakran szólnak.

A műfaj sajátosságát pedig a The New York Times vetette papírra, melyben kifejtették, hogy a stílus fő jellemzője "mindenekelőtt gitárzene, amely főleg kvint hangközt (power chord-ot) és csilingelő riffeket használ, zümmög és sípol a Larsen-effekttől". Mindez szép és jó, de mit jelent? Az alternatív rock egyfajta egyveleg képez hangzás világában olyan elemekkel, mint twee pop beli zűrzavar, gótikus rock (gothic rock), illetve a brit hatás, ami alatt grunge erőteljes gitár fölérendeltségét, valamint gitárpoppot is értjük.

 

Magyarország

 

quimby_1.jpg

(Quimby)

 

Leghíresebb képviselői hazánkban:

  • Kispál és a Borz
  • 30y
  • Heaven Street Sevenanna_and_the_barbies_1.jpg
  • Kiscsillag
  • Hiperkarma
  • Quimby
  • Pál Utcai Fiúk
  • Vad Fruttik
  • Amorf Ördögök

 

Néhány ifjú titán:

  • Intim torna illegál
  • Anna and the Barbies
  • Blabla
  • Karabély
  • Sajnarana
  • Pluto
  • Galapagos
  • Frenk
  • Panírozott barikák

 

 

kispal_es_a_borz_1.jpg

(Kispál és a Borz)

Az egyik legnagyobb úttörőnek számító képviselője a stílusnak hazánkban tán a Kispál és a Borz volt, mely 1987-ben Pécsen, majd 2010-ben felbomlott. Utolsó felállásukban Dióssy D. Ákos, Kispál András, Lovasi András tevékenykedett Mihalik Ábel közreműködésével. A zenekar egyik különös alkotása a Csinibaba című filmhez készült zenei albumuk.

 

Mellettük még kiemelném másik már öreg motorosnak számító egyik kedvenc éllovas együttesemet, a Quimby-t is, mely a fentihez hasonlóan színtén számos elismerésben részesült már. A stílusra jellemző zenei világot magával ragadó előadással és mesélő szimbolikával jellemezhető szövegvilággal képviselik népzenei elemekkel különlegessé téve. 1991-ben alakult a zenekar Dunaújvárosban, és a mai napig egy kisebb szünettel, de aktív az együttes. 1998-ban elnyerték az év együttese díjat, később pedig számos elismerést gyűjtöttek még be hazai pályán.

 

Külföldi erők

  • Imagin Dragonsmuse_1.jpg
  • Nirvana
  • Artic Monkeys
  • Linkin Park
  • Red Hot Chili Peppers
  • R.E.M.
  • Muse
  • The Crue
  • Foo Fighters
  • Green Day
  • Nickelback
  • Walk the Moon

 

walk_the_moon_1.png

Természetesen a listák végtelenek lehetnének. Nektek kik a kedvenceitek? Írjátok meg kommentben :) 

Visual-kei

A zenei stílus, ami egyedi megjelenésével és hangzásával kimaxolja az extrémet

A mai cikkünkben egy szívemhez nagyon közelálló zenei stílusról, a visual keiről olvashattok. A visual kei a japán zene egyik alműfaja, a stílusirányzatokon belül a visual kei, hagyományosan átírva ヴィジュアル系 , röviden V-kei (V系) hovatartozása erősen vitatott. A J-rock azaz a japán rock zene merőben eltér a megszokott európai és amerikai dallamoktól, és számtaan irányzatra bontható szét, ezek egyike a visual kei. A visual kei tökéletes példája annak, amiről már  zenetörténet cikkünkben is írtam, a zene nem választható el a stílustól, a visual kei öltözködés, a hajviselet a japán divatban ma is meghatározó szerepet tölt be. A visual kei zenészek férfi képviselőire jellemző egyfajta andrögünitás, az sem ritka, mikor női ruhákban állnak fel a színpadra. 

Visual kei, mint stílus

Mielőtt kitérnénk a zene történetére, tekintsük át egy kicsit, milyen is a visual keivel azonosított divat! 
Rock és punk bandákat idéző ruházat jellemzi, kedveltek a sötét színek, de a stílust képviselő bandatagoknál sokszor előfordulnak viktoriánus kori ruhaköltemények, egészen extrém bőr ruhák, tollak, szegecsek. A legtöbb banda kinézetét a kreatív ruhák jellemzik. Tupírozott haj, erős smink, piervcingek, kontaktlencsék jellemzik a stílus követőit. Vegyítik a japán kreativitást a punk, goth, alternatív divat világával. Ha hasonlítani kellene valamihez, kicsit a Glam rock világát idézi, de attól mégis sokban eltér. A visual kei tehát kreatívan ötvözi a stílusokat, hozzátéve ahhoz a viselők saját kreativitását. Ez az öltözködési mód segít az embereknek, hogy kifejezhessék magukat. Nem riadnak meg a különböző színektől sem, de az öltözködés meghatározója mégis a fekete és a sötét színek. Japán kifejezetten híres a különleges öltözködésről, az európaiak számára szinte érthetetlen ruháikról. A visual kei is valami ilyesmi. Harajukuban járva az ember találkozhat talpig feketébe öltözött, kissé ijesztő, illetve talpig rózsaszínt hordó, mindenféle csattokkal és lógókkal felszerelkezett alakokkal is. 
A visuel kei jellemző díszítőelemei a csipkék, csíkok,kockás minták, koponya minták, keresztek, pentagrammok, fűzők, kedveltek a lezserebb fazonok, a magastalpú cipők, bakancsok, festett haj és ritka olyan ember a stílusban, akinek nincs legalább egy piercingje. A japán szubkultúrában a tetoválás főként a yakuzákkal volt kapcsolatba hozható, de ahogyan Japán egyre nyitottabb mindenre, ami a tengerentúlról jön, mostmár nem ritka az sem, ha rengeteg tetoválásuk van a zenészeknek, a stílus követőinek.


Nehéz megragadni a visualkei stílus lényegét, így nézzük meg pár képen keresztül, mik jellemzőek a stílusra!

           Képtalálat a következőre: „visualkei”

 

Ezek a sminkek, a kontaktlencsék a legjellemzőbbek a visual keire. A smink szinte mindig fekete, valamilyen más, jellemzően a ruhával vagy a hajjal megegyező színnel kombinálva. A különleges színű (a japánok fekete szemekhez vannak szokva, így akár egy kék is különleges a számukra) kontaktlencsék alapkellékei a sminkeknek. A képen látható ex. morrigan bandán pedig a visuel kei öltözködés figyelhető meg. Ezzel az alapvetően sötét kinézettel szemben egy másik példa, hogy a stílusnak csak a képzelet szabhat határt, a Gifen Emiru (ex. aicle) láthetó, aki már sokkal színesebb képviselője a stílusnak.

Képtalálat a következőre: „visualkei” 

A stílus korai képviselői még sokkal kuszábban néztek ki, mint amilyen napjainkban, a DIR EN GREY egy 2004-es fotóján például nagyon jól megfigyelhető, hogy egy bandán belül milyen sokféleképpen öltözködtek, illetve, hogy 15 évvel ezelőtt sokkal jobban látszottak a más stílusoktól "lopkodott" jegyek. 

Képtalálat a következőre: „visualkei”

 

punk-rave-classic-shirt-kera-mad-visual-kei-kawaii-top-tie-one-sleeve-y240_jpg_640x640.jpg A modellen megfigyelhetőek a visual kei jellegzetességei. A kereszt minta, a nyakkendő, az arról lelógó láncok, a kockás szoknya és még csipke is van az öltözékén. Emellett egy kesztyűt is visel, a kiegészítők pedig nagyon fontosak ebben az öltözködésben. 

Képtalálat a következőre: „mejibray kairi”

A jellegzetességek a MEJIBRAY bandánál is megfigyelhtőek. 

 

Zene

 

Ahogyan már említettem, a visual kei, ha zenei stílusokat kellene összehasonlítani, leginkább a glamrockhoz hasonlítható. De a zenében gyakran megjelennek punk, goth, grunge, alternatív rock, glam rock, elektronikus jegyek is. A rengeteg stílus izgalmas egyvelegéből, és azok alakítgatásából jött létre a visual kei. 

Kezdetek

Képtalálat a következőre: „X japan”A visual kei az 1980-as években indult el térhódító útjára. A legkiemelkedőbb, a visual kei alapítójának az X-JAPANT tartják, akik ugyan már többször szüneteltek ugyan, de azóta is együtt zenélnek. Emellett jelentős úttörői voltak még a BUCK-TICK, D'erlanger is.  2011-ben Yoshiki, az X Japan dobosa és alapítója így írta le a korai éveiket: „mikor létrehoztuk az együttest, a gond az volt, hogy nem tartoztunk sehova. Nagyon kemény zenét játszottunk, kilónyi smink volt rajtunk, és őrült ruhákat viseltünk. Nem is tartozhattunk sehová. Csináltuk, amit jónak láttunk, és ebből egyszer csak visual kei lett.” 

A visual keit a kor nyugati glam-rock, punk és goth előadói ihlették meg. A '90-es évek elejére jaánszerte egyre nagyobb népszerűégre tettek szert a visual kei előadók, a lemezeladások élén pedig japánszerte az X-JAPAN állt. Ekkor az X amerikai karrierre vágyott, de nem bizonyultak annyira sikeresnek a tengerentúlon, mint Japánban. 

A kezdeti híres bandák után 1993-2000 között sorra alakultak a visual kei bandák, áa kiadók megteltek, és hatalmas sikernek örvendtek. A korszak legjelentősebb képviselői a DIR EN GREY, Malice mizer, L'arc en ciel, Glay, Pennicilin, Luna Sea. Ebben a korban a köztudatba került a Nagoya kei kifejezés is, amelyet a Nagoya városból kikerült zenekarokra aggattak rá. Ebben az időszakban élte a fénykorát a stílus japánban, amely az X-japan dobosának, az ekkor már producerként tevékenykedő Yoshikinek is köszönhető. A felsorolt bandák majdnem mindegyike még most is aktív, és hatalmas rajongótábornak örvendenek nem csak japánban, hanem a tengerentűlon is. 

Neo- visual kei

A 2001-2009 között debütált bandákat tartják a visual kei új hullámának. Ezek a bandák a metálos hangzás felől kissé poposabb felé kacsingattak, de mégis a zene főbb vonalának megmaradt a rockosbb hangzás. 2002-től kezdve a japán visual kei bandák már külföldre is eljutottak, sikerük pedig azóta elismert. 

A stílusnak japánban hatalmas kultusza alakult ki, 2011 óta például V-ROCK fesztivált is tartanak, ahol pár napon keresztül a legkiemelkedőbb előadók tartanak koncerteket. 

A 2009-es évet követő időszakot az újtraegyesülések korának tartják. Ugyanis sok, a korábbi években feloszlott banda ( többek között az X-japan is ) ebben az évben egyesült újra, és folytatták ott, ahol abbahagyták. 

A pop népszerűsége mellett napjainkban a visual kei egyre kevésbbé kedvelt műfaj. A 2002-es időszakot követő folyamatos külföldi turnék, magas lemezeladások már sehol sincsenek. Alig pár banda merészkedik a tengerentúlra, egyre több, a stílust meghatározó együttes oszlik fel napjainkban. De nem kell csüggedni, bőven van utánpótlás. A zene azóta alakulgatott, sokat változott, sokkal tisztább a hangzás, az új bandákra sokkal inkább a metálba nyúló hangzás jellemző, de vannak, akik megmaradtak a simán rockos, kicsit néha elektro, popos benyomást keltő vonalnál is. Rengeteg új banda alakul, ám ugyanannyi oszlik is fel napjainkban. A visual kei nem örvend nagy ismertségnek japánon kívül, és vannak ugyan próbálkozások, de a tengeren túl alakult visualkei bandákból még nem ért el semelyik sem jelentősebb sikereket, világszínvonalú karriert, sőt még csak az országukon belül sem lettek híresek, ám voltak, akik eljutottak japánba és kisebb klubkoncerteket adtak. Hazánkban is van egy-két banda a stílusban, de a magyar rajongótábor igen csekély létszámmal bír, noha már több együttes is megfordult nálunk. Például az egyik leghíresebb, a DIR EN GREY, MIYAVI és a Yoshiki mellett másik nagyon kiemelkedő előadó, Gackt is adott már koncertet hazánkban. Emellett több kisebb banda is megfordult itt. 

A visual kei témáit tekintve igen széles palettával rendelkezik. A zenék általában kissé sötétebb hangulatúak, erőszakról, szexről,társadalmi problémákról szólnak, de vannak olyan bandák, akik sokkal könnyedebbre veszik a figurát és például egy-egy számban hamupipőke történetét idézik fel, a szerelem , vágyódás is népszerű az alkotásokban. A szövegek tele vannak metaforákkal, a videókra jellemző, hogy nagyon sötétek, gyakran 18+-os brutális jeleneteket tartalmaznak, de vannak sokkal pörgősebb, aranyos vieók is.Nem ritka a tradícionális japán megjelenés sem. Aki kedveli a rockosabb hangzásvilágot és nem riasztja vissza a japán nyelv szépsége sem, az biztosan talál olyan előadót, bandát, ami megfelel az ő ízlésvilágának is. 

Zárásképp pedig készítettem egy lejátszási listát ízelítőnek, ami remélem, hogy segít megérteni, mi is az a visual kei. A lista IDE kattintva érhető el. 

Reggae a csodaszarvasról

Avagy mi is az a reggae

A reggae-t gyűjtőnévként is szokták használni a jamaicai zenére. Ez egy könnyűzenei műfaj amit a 60-as évek Jamaicája indított el.Az egész zene varázsát egy speciális ritmus adja, aminek fő jellemzője a taktusok közötti hullámzás, amit az egyik gitáros játszik, ez az úgynevezett „bang”.

A reggae-ről mindenkinek a rasztafári mozgalom jut eszébe, és így nem meglepő módon sok nagy reggae zenészre volt hatással a ’70-es és ’80-as években. A téma gyakran a szerelem, szex, és akár társadalomkritika is.

Pár fajta zenében is visszaköszönnek a reggae ismertetői, az afrikai karibi zenében és az amerikai R&B-ben is. Az „előzenekar” a „ska” és a „rocksteady” volt a reggae számára. Világszerte híressé Bob Marley tette ezt a stílust.

Manapság Jamaicában az olyan új stílusok, mint a dancehall vagy a ragga sokkal népszerűbbek. Ezek a stílusok keverik a dub technikáit, a reggae hangszereit, továbbá a hiphop, a drum and bass, és más stílusok különféle elemeit is.

Roots-nak (gyökerek) hívják a kifejezetten rasztafári reggae zenét. Ez egy sokkal spirituálisabb fajtája a zenének. Gyakran hallhattok ti is „Rastafar” felkiáltásokat, ami magyarul Tafari herceget jelent ami Haile Selassie etióp uralkodó neve. Ő testesíti meg a vallásban az istent.Az egyik fő téma a szabadság. Minden, ami elnyomás alatt van, különösen a marijuana tiltása az, ami mondhatni alapja a rasztafári vallásnak.

 

Rock történelem

 

A rock egy könnyűzenei műfaj. Olyan gyűjtőfogalom, amelynek rengeteg ága különböző stílusok fúziójából áll. 

A rockzene a II. világháborút követő politikai feszültségek korában tört utat magának. A rock legkomolyabb társadalami hatása, hogy megnövelte a szakadékot a háború után felnövő tinédzserek és szüleik között, hiszen ez a zene az ő életérzésüket adta át. A rock mindig a lázadást és a nem beletörődést szimbolizálta és szimbolizálja ma is. A zenei megújulást az öltöködési stílus és a teljes viselkedéskultúra megváltozása követte. Leggyorsabban az Egyesült Államokban terjedt el, majd Nagy-Britannia után egész Európában, végül a '60-as évek végére az egész világot meghódította. rock.png

Zenei jellemzői:

A rockzene hangzását meghatározza az elektromos gitár alkalmazása. A rockban az elektromos gitárt általában basszusgitárral kísérik, valamint dobfelszereléssel, ami magában foglal különböző dobokat és cintányérokat.  A három alapvető hangszer gyakran kiegészül billentyűs hangszerekkel is. A rock tradicionális felállása a quintett, ahol szerepel egy énekes, egy szólógitáros, egy ritmusgitáros, egy basszusgitáros és egy dobos, néha billentyűs illetve egyéb hangszeres.

Magyarországi elterjedése

A diktatúra viszonyai között nem volt lehetőség a nyugati lázadó stílus átvételére, viszont a hazai rockegyüttesek szolidabb formában ugyan, de szintén rendszerellenes kritikát hangoztattak. Már a '60-as években kezdtek feltűnni az amerikai stílust követő énekesek, de őket még kordában tudta tartani a cenzúra. Akkoriban tűnt fel például Kovács Kati, akit „üvöltözésnek” titulált előadásmódja miatt egy tehetségkutató műsorból is kiraktak. A korai magyar undergroundban a '80-as évek elején megjelenő Beatrice együttes ment a legmesszebbre: a diszkó stílusból érkezett együttes hamarosan átvette a punk néhány külsőségét és botrányos viselkedésükkel és szövegeikkel ők vívták ki legjobban az államhatalom ellenszenvét. A Hobo Blues Band, a P. Mobil és a Beatrice alkotta a „fekete bárányoknak” nevezett csoportot, amely úgyszólván tiltólistára került a Kádár-korszakban. A '80-as évek közepén megjelent a Pokolgép és az Ossian nevű zenekar, akik már a heavy metal képviselői voltak.


beatrice.jpghobo.jpg

1989 végén megjelent az egyik legnépszerűbb rockegyüttese, a Tankcsapda, amely az 1990-91-es években robbant be a köztudatba, és felkavarta az állóvizet a rockzenei életben.tankcsapda.jpg

 

 A rock zene stílusai

  • Hard rock
  • Heavy metal
  • Progresszív rock
  • Pszichedelikus rock
  • Punk rock
  • Dzsesszrock

Egy kis POP töri óra

flea-market-1262036_960_720.jpgPopular song azaz  populáris zene: egy gyűjtőfogalom, ami a sokféle és fajta zenei műfajokra, irányzatokra vonatkozik, és mindegyik tömegekhez szól, ill. azok igényeit elégíti ki. 

Tehát minden korszerű, tömegszórakoztatásra alkalmas műfajt magában foglal. 

Az '50-es évek végén három fontos áramlat élt a nemzetközi rockzenében:

  • a "fekete" rhythm and bluesjazz-63212_960_720.jpg

Melyről az alábbiakban tekintthettek meg egy televíziós showműsort, melyet az Apollo színházban vettek föl Harlem, New York City-ben.

Olyan előadókkal, mint az akkor híres Afrikai -amerikai : Willie Bryant, Freddie Robinson, Lionel Hampton, Count Basie, Faye Adams, Bill Bailey, Herb Jeffries, Amos Milburn, Sarah Vaughan, Nipsey Russell, Big Joe Turner, Martha Davis, Little Buck, Nat 'King' Cole, Mantan Moreland, Cab Calloway és Ruth Brown.

  • a "fekete-fehér" rock and roll 

Egy olyan klasszikust idézünk fel ebben a következő videóban, melyet egész biztos hallotál már.
Az Arrows nevű bandától az  "I Love Rock N Roll" .
Élükön Alan Merrill. Az 1975-ben begjelent dalt azóta számtalan előadó feldolgozta.

  • a "fehér" skiffle 

 Skiffle-csoportok tucatjai alakulásukkor, akik kezdetben mind saját készítésű hangszereket használtak: korsókat, mosódeszkát, házi készítésű bendzsót és akusztikus gitárt.

Ezekből a zenei irányzatokból a '60-as évek elejére új műfajok fejlődtek ki:

  • az R&B-ból a soul,
  • a rock & roll-ból a folk-rock,
  • a skiffle-ből pedig a beat. 

Emellett létrejött a slágerzene egy új fajtája, mely egyesítette az összes létező irányzatot: a pop. 

  • Néhány ága a sok közül: 

euro-pop

country-pop

pop-rap

folk-pop

jazz-pop

dance-pop,

synth pop

pop-soul

traditional pop

teen pop

latin pop

swamp pop

 

Technológiai fejlődés 

A folyamatos innovációknak köszönhetően a zenének is lehetősége volt fejlődni.

Az 1900-as évektől kezdve folyamatosan fejlődtek a hangszerek és hangrögzítés is egyaránt. Forradalminak számítottak a legújabb találmányok, köztük a fonográf és a rádió térhódítása volt kiemelkedő. 

Megjelent a magnetofon is mely, képes volt a rádióban elhangzott adás és zene rögzítésére. Ekkoriban már nem 1-2 perces anyagokat tudtak lemezre írni.

Már komplett albumokat jelentettek meg az előadók.  A televízióban is egyaránt sugároztak zenei műsorokat így, egyre több emberhez eljutott az új zenék híre.  A zene térhódítása az  '50-es évek vége fele már  nagy mértékűnek számított.

A Popzene felépítése

 

A popzene gyakran négy 8 ütemű sorból áll.
Formáját tekintve, általában háromrészes:
az első és a második sor azonos.

Ezt követi a középrész (átvezetés, híd), majd minimális változtatással megismétlődik az első sor.
 (A-A-B-A típusú dalforma)

Ezzel kész a 32 ütem. Egyszerű és népszerű.

A pop műfaj a második világháború után vált tömegcikké, de alapjai már az ókori Rómában is fellelhetőek voltak.
A tömegmédia népszerűsítésének hatására, jelenlegi elnevezését a 1960-as években aggatták rá.

Sok ország, többek közt Európa is népszerűsítette a műfajt, de igazi otthona Amerika.

Az ázsiai országokat nézve Japánban a legerősebb a pophatás, de Amerika nagyon erős konkurencia még a mai napig is. A popkultúrára nyugodtan mondhatjuk, hogy globális műfaj.

 

Amerika és a popzene

 

american-1595327_960_720.jpg

A popzene az 50-es években alakult ki a rock and roll kultúrával egyidejűleg. A könnyűzenei műfaj mind a gyártás, mind a terjesztés tekintetében tudatosan alkalmazkodott a fiatalok igényeihez, sőt, formálta is azt.

A fiatal generációt magas hozamot termelő fogyasztói rétegként kezelte, amivel az addig csak inkább felnőttekre hagyatkozó ipart bővítette ki.

Mivel az a stílusirányzat egyre népszerűbbé vált, egyre több emberhez eljutott és a mai napig is népszerű műfaj, ezért kiváló eszköz a marketinghez, óriási piaca van.
Akár marketingzenének is lehetne hívni.

 

süti beállítások módosítása